Toldi - Költői eszközök

a hajnal a homályt elverte,

Vérit a poros föld nagy-mohón felnyalta,

S mint mikor egy fészek lódarázs fellázad, Olybá képzelhetni most az egész házat:

az édes álom pillangó képében

Mintha tűt szúrnának orra cimpájába, Vagy mintha alatta reszelnének tormát, Tekerő nyilallást érze olyanformát.

Kebelén kenyere, hátán volt a háza.

Nyakán ült a búja,

öreg bor fickándott erökben,

"tente, tente szépen: A testvérbátyátok fekszik itten épen."

Bosszuló karjától úgy elhullanának, Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon, Hogy ezer pogányt vert egy álcsonttal agyon.

Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,

e nép eperszem volna haragjának,

Hosszu fejér kendőt terít a hold rája;

Hasztalan leskődött ott az édes álom, Nem birt általtörni a szomoruságon, És utoljára is csalással ejté meg, Köntösét elkérte a hideglelésnek; Úgy furá magát be tarkójába hátul, Futkosott sarkáig s vissza a sarkátul, Összezsibbasztotta,

Mint a hímszarvas, kit vadász sérte nyillal, Fut sötét erdőbe sajgó fájdalmival,

az összetört hús vérolajt ereszte